Neszveda Tamás
2018-as IPF kongresszus összefoglalója
A svédországi Halmstadban rendezték idén a ruhás erőemelő világbajnokságot. Közvetlenül ezelőtt pedig az IPF kongresszusát, ahol több változásról döntöttek, amik 2019-től lesznek érvényben. Rengeteg olyan dologról is határoztak, amik számunkra érdektelenek, így itt a magyar versenyzők, edzők, és bírók számára érdekes, és fontos dolgok kerülnek csak említésre.

ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK
A versenyző nem viselheti vagy viheti magával a nemzeti zászlaját a medál ceremóniára. Nyilván nemzetközi versenyeken érdekes ez.
Egy versenyzővel maximum 3 segítő, edzője, vagy tisztségviselő léphet be szabadon a melegítőbe és egyéb nem a közönség számára fenntartott helyiségbe. 2-3 versenyző esetében 5-re nő a szabadon belépő segítők, edzők, tisztségviselők száma, míg 4 vagy több versenyző esetén ez a létszám 6-ra nő.
A WILKS szó törlésre kerül a szabálykönyvből és az IPF kerül a helyére.
Nem lehet nevezni olyan versenyző egy erőemelő versenyre, aki csak egy fogásban produkál komolyan vehető gyakorlatot. Például ha egy versenyző guggol 100kg-al, majd fekvenyom 395kg-al és ezzel fekvenyomás rekordot állít be, majd felhúz 150kg-ot. Az ilyen versenyzőnek visszautasítják a versenyre jelentkezését és javasolnak inkább egy csak fekvenyomó versenyt a jövőben.
Minden IPF versenyen jelen kell lennie hivatásos orvosi személyzetnek
ÉLETKOR KATEGÓRIÁK
Ifjúsági versenyeken a 14. életév betöltése után lehetett eddig indulni. Ezután már versenyezhet az év január elsejétől amikor beltölti a 14-et. Ugyanez igaz a felnőtt kategóriára is.
Olyan versenyen ahol van Ifjúsági, Junior, Felnőtt életkor kategória is, ott lehetősége van például egy ifjúsági versenyzőnek nevezni juniorba, és felnőttbe is, ezáltal minden életkor kategóriában kaphat érmet. Természetesen a nevezési díjat is ki kell fizetni minden kategória után.
RUDAK ÉS TÁRCSÁK
Rekord kísérlet esetén a kisebb súlyok is használhatóak, így 0,5kg-al, 1kg-al, 1,5kg-al, vagy 2kg-al is meg lehet dönteni a rekordokat.
Csak a fémtárcsák lesznek elfogadottak versenyeken, a gumírozottak nem.
SZEMÉLYES FELSZERELÉS
Muszlim nők viselhetnek hijabot a versenyen, de fekvenyomásnál rögzítenie kell, hogy látható legyen a fej esetleges elemelkedése.
PÓLÓ
Mind férfiaknak, mind nőknek viselnie kell a pólót guggolás, fekvenyomás, és felhúzás során is.
A póló lehet szines is.
A pólón szerepelhet a régió (megye?) is
ALSÓ RUHÁZAT
Férfiaknál a nem testhezálló és nem kompressziós boxer alsó engedélyezett.
CIPŐ
Csak terem sport cipők viselhetőek versenyeken, túracipő/bakancs nem.
Gumitalpú zoknik nem viselhetőek cipőként.
CSUKLÓ
Sima bolti izzadtság szívó csuklószorító viselhető versenyen ha szélessége nem haladja meg a 12cm-t.
FELSZERELÉS ELLENŐRZÉS
A technikai kontrollernek és a beosztott bíróknak 5 perccel a felszerelés ellenőrzés megkezdése előtt meg kell jeleniük az ellenőrzés helyszínén, hogy a vezetőbíró beoszthassa a feladatokat.
Ha a mérlegelés megkezdéséig egy versenyző nem ér oda, akkor az edzőjének jeleznie kell, hogy valóban versenyzik-e az adott illető, különben úgy tekinthetik, hogy nem fog megjelenni. Indoklás: Mivel sokszor előfordul, hogy a mérlegelés 45 perc alatt lezajlik, a bírók, és a megjelent versenyzők újabb 45 percet kell várjanak valakire aki végül meg se érkezik. Ez idő alatt akár el is készülhetett volna a csoport beosztás ami igen fontos információ a versenyzőknek a melegítés, étkezés szempontjából.
MÉRLEGELÉS
A versenyzőnek kötelező azonosítania magát személyivel vagy útlevéllel. (Nemzetközi versenyen)
Ha egy súlykategóriában több csoportra kell osztani a versenyzőket, a csoportok maximális létszáma 12-ről 14-re emelkedik.
VERSENY KÖR-RENDSZER
Ha egy versenyző erőemelő versenyen a felhúzás harmadik körében, vagy fekvenyomó verseny harmadik körében új lehetőséget kap, hibás lapozás, bírói hiba vagy egyéb okból, az nem a kör végén, hanem saját maga után jön.
Olyan versenyen ahol több csoport van az adott súlykategóriában, tehát a verseny folyamatos, ott a fogások között egységesen a platform átrendezése 10 perc álljon rendelkezésre.

BÍRÓK
A versenyző vagy edző ezentúl nem csak a vezető bírót kérheti a rúd vagy platform letisztítására, hanem a technikai kontrollert is, akinek nem kell engedélyt kérni ebben az esetben a vezető bírótól, hanem közvetlenül szólhat a lapozóknak.
Nemzetközi versenyen egyszerre lehet két azonos nemzetiségű bíró a platformon, ha a versenyben ahol bíráskodnak nincs versenyző az országukból.
A bírói ruházatnál külön kiemelik, hogy a szürke nadrág nem lehet farmer anyagú
Ha az írásbeli bírói vizsgán elbukik a jelentkező, akár ugyanazon a versenyen újra írhatja a vizsgadíj újabb megfizetése után.
Nemzetközi bíróknak egy olimpiai ciklus alatt minimum 2 nemzetközi erőemelő vagy fekvenyomó bajnokságon, és két nemzeti erőemelő bajnokságon részt kell vennie, hogy bíró státuszát megtarthassa.
Nemzetközi versenyen a jelenlévő, de bírói munkára nem kijelölt bíró is beosztható bíráskodni, ha az aktuálisan beosztottak nem megfelelőek.
VILÁG ÉS NEMZETKÖZI REKORDOK
Masters kategóriákban rekord döntés esetén teljes lett az átjárás, tehát egy Masters IV korú versenyző, megdönthet Masters III, II, I, és Felnőtt rekordot is.
Ha két versenyző azonos rekordot készül megdönteni, a sorsolási szám szerint az első sikeresen megdönti akkor mostantól nem kell a versenyzőnek kérni a 0,5kg-os emelést, hanem a számítógépen a verseny állását vezető automatikusan emeli 0,5kg-al.