A testsúly csökkentés fő komponense az energia egyensúly manipulálása (energia egyensúly=bevitt energia minusz energia felhasználás)
Amikor az energia egyensúly negatívba fordul, akkor a testsúly csökken. Azonban ahogy a testúly csökken, úgy az energia egyensúly értéke is csökken, hiszen már csak kisebb testet kell fenntartani, tehát csökken az energia felhasználás. Így a kalória bevitelt folyamatosan csökkenteni kell egy hosszantartó diéta esetében.
Azonban a kisebb test csak részben magyarázata a kisebb energia egyensúlyi értéknek, a másik oka, a metabolikus adaptáció, vagy adaptív thermogenezis. (a hosszantartó csökkent energia bevitel miatt a szervezet lecsökkenti a termelt hő mennyiségét, így spórolva energiát)(1, 2)
Feltételezték egy kutatásban, hogy a diéta időnkénti megszakításával minimalizálható az adaptív thermogenezis jelensége.
Ezt bizonyítandó két csoport kezdett bele a diétába úgy, hogy a szintentartó kalóriabevitelük (minden részvevőnek külön-külön természetesen) csökkentették 33%-al. Az egyik csoport 16 héten át megszakítás nélkül folyamatosan csinálta, míg a másik 2 hét diétás időszak után 2 hétig visszaálltak a szintentartó kalória mennyiségre, és a diéta teljes ideje 30 hét volt. Így a kalória csökkentett idő egyezett.
Az eredmény az lett, hogy azok akik megszakították a diétájukat több zsírt veszítettek, mint azok akik folyamatosan sanyargatták magukat, (12,3kg vs. 8kg) hasonló mértékű izom vesztés mellett (1,8kg vs. 1,2kg). A megszakítások alatt a súly változása gyakorlatilag nulla volt. (0,0±0,3kg)
Ahogy feltételezték a megszakítások csökkentették az adaptív thermogenezis hatását, tehát ha megszakítjuk a diétánkat időnként, bár maga a folyamat tovább tart, de összességében több zsírt veszíthetünk és lényegesen kevésbé érződik keménynek a diéta.
Azt hiszem, ez is egy tökéletes példa arra, ha okosan dolgozunk eredményesebbek lehetünk, mint ha csak keményen.
Személyes megfigyelésként annyit tennék hozzá, hogy mivel a kutatások statisztikai alapon működnek, így amikor magunkon alkalmazzuk hozhat erősen más eredményt a próbálkozás. Ha például hízékonyabbak vagyunk, vagy jelentősebb feleslegtől szeretnénk megszabadulni, érdemes kicsit változtatni az arányokon, 2:2 helyett 2:1, vagy akár 3:1-re a diétás időszak javára.
Egyéb referenciák:1) https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/23107264 2) https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/22825659
コメント